Ezen az oldalon ,Isten szolgálónak életrajzait olvashatod .

Watchman Nee

Smith Wigglesworth

David Wilkerson

E.W. Kenyon

Watchman Nee élete  (1903 - 1972 )

És bizonyságtételei, melyeket elmondott

1936. október 18-án és 20-án Kuang Hszi Vei írása alapján

Watchman Nee eredeti neve Ni To-seng, aki 1903-ban Dél-Kína Fukien tartományában Fucsouban született.

„Születésem imameghallgatás volt. Anyám attól félt, hogy követni fogja sógornőjét, és hat lányt fog világra hozni. A kínaiak ugyanis a fiúknak jobban örülnek, mint a lányoknak. Előttem már két lányt szült, és bár valószínűleg nem értette meg teljesen az imádság hatalmát, az Úrhoz kiáltott: - Ha fiam lesz, neked fogom adni.

- Az Úr meghallgatta imádságát, és megszülettem én. Apám később elmondta, hogy anyám már születésem előtt Istennek ígért."

Megtérése

Watchman Nee 1920-ban, 17 éves korában jutott hitre Krisztusban. Erről a következőket mondta el 1936-ban Kulongszuban, Kína Fukien tartományának délkeleti partjai mentén elterülő szigeten, keresztyén munkatársaknak tartott összejövetelen.

„1920. április 29-én este egyedül voltam a szobámban, és azzal küszködtem, hogy eldöntsem, higgyek-e az Úrban vagy ne. Először ellenálltam, de amikor megpróbáltam imádkozni, megláttam bűneim nagyságát és Jézusnak, mint Megváltónak valóságát és hatalmát. Szívem szemeivel magam előtt láttam az Úr kinyújtott kezét a kereszten, mintha szívesen fogadna és így szólna: „Itt várok rád, hogy befogadjalak."

Megértettem, hogy Krisztus vére le tudja mosni bűneimet. Ez a szeretet legyőzött, és befogadtam Krisztust. Korábban kinevettem azokat, akik befogadták Jézust, de azon az estén az én életemben is valóság lett. Sírtam és bevallottam bűneimet, és az Úr bocsánatát kerestem. Amikor először imádkoztam, olyan örömöt és békességet ismertem meg, amilyet azelőtt sohasem tapasztaltam. Mintha fény öntötte volna el a szobát, és így szóltam az Úrhoz:

„Ó Uram, nagyon nagy kegyelemmel ajándékoztál meg."

Szolgálatának kezdete

Egy nyugati misszionárius, Miss Grose tanácsára összeírta hetven olyan barátja nevét, akikért naponta imádkozott, volt amikor még óra alatt is. Az Úr kegyelméből több hónap elteltével a hetven ember egy kivétellel megtért. Nehéz próba következett az életében, mert az Úr azt kívánta, hogy tagadja meg magát, és egész szívével Őt szeresse.

„Nincs senkim rajtad kívül a Mennyben, de rajtad kívül a Földön sem gyönyörködöm másban."

„A 73. zsoltár írója elmondhatja magáról mindezt, én azonban nem" -szóltam magamban. Ennek oka azzal az ifjú hölggyel való kapcsolatom volt, aki később a feleségem lett, és akivel beszéltem már az Úrról, de ő csak kinevetett."

Végül 1922. február 13-án kész volt félretenni ezt a kapcsolatot, és ekkor nagy örömöt tapasztalt. Fukien tartomány Fucsou nevű városában evangéliumi plakátokat ragasztott a falra, és traktátusokat osztogatott. Többszázan megtértek, köztük egy kivétellel, akiknek a nevét felírta a jegyzetfüzetébe.

Naponta több mint ezer traktátust osztottak szét, évente pedig két vagy három milliót, hogy ellássák a különböző gyülekezeteket.

1922. vége felé egyre nagyobb szükségét érezte egy keresztyén újság kiadásának. Megkezdte írói munkásságát. Akkoriban nagyon nehéz körülmények között élt. Így nem volt pénzük a kiadásra. Több, mint egy hónapig imádkoztak, de még mindig nem volt pénzük. Ekkor leült, megírta a cikket, utána letérdelt és újra az Úrhoz fordult:- „Uram, a cikk kész, már csak ki kell nyomtatni, de még mindig nincs pénzünk."

Imádkozás után teljesen biztos voltam abban, hogy Isten megadja rá a pénzt, ezért előre dicsértük érte nevét.</p><p>Csodálatos volt. Ahogy felálltunk, kopogtak az ajtón. Azt hittem, hogy valaki már hozza is a pénzt."

Meglepetésére azt látta, hogy az érkező egy gazdag, de zsugori keresztyén asszony. Ő azt mondta - „Amikor ma reggel imádkoztam, Isten így szólt hozzám: Most nem imádkoznod kell. Először add oda a pénzt. Nagyon megdöbbentem, de hoztam önnek 30 dollárt, használja fel az Úr céljaira."Ez az összeg éppen fedezte a „Bizonyságtétel Ma" című újság 1400 példányának nyomdai költségeit.

Röviddel megtérése után forró szeretet ébredt benne az Úr iránt, és egyre erősebb késztetést érzett, hogy szűkebb és tágabb környezetében hirdesse az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Evangelizálásának köszönhetően szinte minden iskolatársa megismerte az Urat, és az intézmény falai között megindult egy ébredés, amely 1923-ban széles körben elérte szülővárosa lakosságát. Sok száz ember megtért, és új életet kezdett élni.

Watchman Nee nem végzett sem teológiai, sem bibliaiskolai tanulmányokat. Krisztusról, a Szent Szellemről és a Gyülekezetről főként magából a Bibliából és szellemi emberek könyveiből gyűjtötte össze ismereteit. Kiváló bibliaértelmező volt, és rendkívüli tehetséggel tudta szelektálni, feldolgozni, mérlegelni és memorizálni olvasmányait. Könnyedén, szinte egyetlen pillantással megállapította egy könyv mondanivalójának főbb pontjait.

Élő hite

Kellő pihenés és megfelelő ápolás hiányában Watchman Nee (21 évesen), 1924-ben tüdőbajjal ágynak esett. Betegsége olyan komolyra fordult, hogy már halálhírét kezdték kelteni. Ez a válságos időszak arra késztette, hogy Istenbe vetett bizalmát minden eddiginél erőteljesebben gyakorolja. „Nemsokára Csen Csi Kvei testvér írt, meghívott magukhoz Nankingba, hogy az ő házukban legyek, ott pihenhetek, ugyanakkor segíthetek neki a Dr. C. I. Scofileld Biblia Levelező Intézet tananyagának lefordításában."Egy híres német orvos megröntgenezte, és nem fogadott el pénzt, mert szerinte már csak 2 hete van hátra.-"Úgy éreztem, hogy még ha nem is élek sokáig, hinnem kell, hogy Isten erőt ad, és az ő ügyéért kell munkálkodnom . Utána megkérdeztem az Urat, hogy milyen befejezetlen munka elvégzését várja tőlem."Ilyen súlyos betegen is elment egy evangelizációs alkalmat megtartani. Az Úrtól erőt kért és egy-egy lámpaoszlopba kapaszkodva, többször megpihenve jutott el a helyszínre. Több hónapi imádkozás után úgy érezte, hogy könyvet kell írnia mindarról, amit az Úrtól megtanult. Kibérelt Kiangszu tartomány Vuszi városában egy kis szobát, ahová bezárkózott és egész nap írt. Ekkor a betegsége annyira súlyossá vált, hogy le sem tudott feküdni. Mellkasát az íróasztalhoz szorította, hogy csökkentse a fájdalmát .

Négy hónap alatt befejezte „A szellemi ember" három kötetét. A nyomtatáshoz 4000 dollárra volt szükségük. Imádkozott érte, hogy az Úr töltse be a szükséget. Az Úr nemsokára 400 dollárt adott, és a szerződést megkötötték a nyomdásszal, hogy kezdjen hozzá a nyomtatáshoz. Egy szívvel imádkoztak az ügyért, és a nyomdász jelentkezett a részletekért. Az Úr mindig megadta. A nyomdász látta, hogy minden rendben megy, így szólt:

„Ilyen pontosan senki sem fizet, mint önök, gyülekezeti emberek."

A könyv megjelenése után így imádkozott: „Most pedig engedd el a te szolgádat békességgel." Ekkor már csak egy csontkollekció volt.

„Egy nap megkérdeztem Istentől: „Miért hívsz haza olyan hamar?

Utána megvallottam vétkeimet, ugyanakkor elmondtam neki, hogy nincs hitem. Aznap a böjtölésnek és az imádkozásnak szenteltem magam reggeltől délután háromig, azt mondván Istennek, hogy én semmit nem akarok tenni, csak azt, amit Ő akar. Ugyanabban az időben munkatársaim komolyan imádkoztak értem Ruth Li házában. Amikor arra kértem Istent, hogy ajándékozzon meg hittel, egy Igét adott nekem, amit sohasem fogok elfelejteni. Az első mondat így hangzott: „Az igaz ember pedig hit által fog élni" (Róm 1:17b), a második: „mivel szilárdan álltok a hitben", (2Kor 1:24b) és a harmadik: „hitben járunk" (2Kor 5:7). Nagy öröm töltött be, mert a Biblia azt tanítja, hogy

„Minden lehetséges annak, aki hisz." (Mk 9:23) Utána hálát adtam és magasztaltam Istent, mert megajándékozott Igéjével; hittem, hogy meggyógyított. Rögtön próbára is tett, mert a Biblia azt mondja, hogy „álljatok meg a hitben", de még mindig ágyban feküdtem. [...] Ekkor Isten Igéje megmutatta hatalmát, és nem gondolva semmi másra, öltözködni kezdtem, pedig már 176 napja nem volt rajtam utcai ruha. Mikor fel akartam kelni az ágyból, hogy felálljak, úgy elkezdtem izzadni, mintha teljesen eláztam volna kint az esőben.

A Sátán újra kísértett: - „Miért akarsz te felállni, ha egyszer fel sem tudsz ülni?"- Azzal vágtam vissza: - „Isten azt mondta, hogy álljak fel", és felálltam. Megint hideg verejték borított el, és majdnem elestem. Egyre csak hajtogattam, hogy „meg kell állnom hit által". Utána néhány lépést kellett tennem, hogy fel tudjam venni a nadrágomat és zoknimat. Miután felöltöztem, leültem. De alig ültem le, amikor Isten Igéje szólt hozzám, hogy ne csak álljak hit által, hanem járjak is hit által. [...]

„Hova kívánod, hogy menjek?" - kérdeztem Istentől.

Isten felelt: „Menj el Li asszony házába, a 215. számba."

Ott több testvér - férfiak és nők - böjtölt és imádkozott értem két vagy három napja.

Azt gondoltam, hogy egy szobában képes vagyok járkálni, de hogy tudok én lépcsőn lefelé menni?

Imádságban Istenhez fordultam: - „Ó Uram, hit által képes vagyok megállni, és hit által le is fogok tudni menni a lépcsőn!"- Rögtön a lépcsőházba vezető ajtóhoz mentem, és kinyitottam. Becsületesen megmondom, hogy amikor a lépcsőház tetején álltam, úgy tűnt nekem, hogy életem legnagyobb lépcsőházát látom magam előtt. Azt mondtam Istennek: „Mivel azt mondtad nekem, hogy menjek, megteszem, még ha belehalok is. Uram, én nem tudok járni; kérlek, támogass engem járás közben." - Lépcsőfokról lépcsőfokra lépkedve mentem lefelé, és közben a karfába kapaszkodtam, ismét hideg verejtékben. Amint lefelé mentem, közben továbbra is ezt kiáltottam: - „Hit által járni" ,- és minden lépésnél imádkoztam: - „Ó Uram, Te vagy, aki képessé teszel, hogy járni tudjak." A 25 lépcsőfok megtétele olyannak tűnt, mintha hitben kéz a kézben mennék az Úrral. Amikor elértem a lépcső alját, erősnek éreztem magam, és gyorsan a hátsó ajtóhoz mentem. Kinyitottam és egyenesen Li asszony háza felé tartottam. Közben így szóltam az Úrhoz:-"Mostantól kezdve hit által fogok élni, és nem fogok többé visszafeküdni."

- Úgy kopogtam az ajtón, ahogy Péter tette (csak nem Rodé nyitott ajtót, lásd ApCsel 12:12-17), és amikor beléptem, hét vagy nyolc testvér meredt rám, szóra képtelenül és mozdulatlanul, és utána mindenki vagy egy óra hosszat nagy csendben ült, mintha Isten jelent volna meg az emberek között. Én is ott ültem tele hálaadással és dicsérettel. Utána mindent elmondtam, mi történt, és hogyan gyógyultam meg. Szellemileg mindnyájan ujjongtunk és nagyon felvidultunk, majd hangosan is dicsértük Isten csodálatos munkáját."

Isten kegyelmesen meggyógyította őt a tüdőbajból, ám szuverén módon meghagyta szívének betegségét, az angina pectoris-t. Nee testvér szíve csak feleakkora volt, mint egy egészséges emberé. Bármelyik pillanatban meghalhatott. Ez önkéntelenül arra indította, hogy teljesen az Úrra bízza az életét. Egyik pillanatról a másikra létezett az Istenbe vetett hit által, és az Úr hosszú évekig megtartotta őt kegyelmes gondoskodásával és a feltámadásból eredő életerővel. Mindezeken a testi problémákon keresztül Watchman Nee olyan mértékben megtapasztalta és élvezte Isten jelenlétét, ami lehetetlen lett volna e nélkül a bonyodalmas és kimerítő betegség nélkül. Gyógyulását Isten csodálatos beavatkozásaként élte meg.

Az Isten hűséges Igéjébe vetett élő hit gyakorlása ezt eredményezte, hogy a feltámadás erejét hordozó élet - a kegyelem által - belülről kiindulva fizikailag megerősítette őt, miközben szellemi életében fejlődés állt elő. Ez nem pusztán Isten hatalmát bizonyító csoda volt, hanem a kegyelem és az isteni élet jelenlétének bizonysága is.

Élete és munkássága

Valahányszor feltettek neki egy kérdést, Watchman Nee mindig gyakorlatias, lényegre törő, érthető, isteni kenettel teljes választ adott. Közvetlen nyílt természetének köszönhetően könnyű volt kapcsolatot teremteni vele. Hatalmas munkabírása és nagy, szerető szíve volt. Szellemi téren csúcsokat hódított meg, és mélységekbe szállt alá. Isten tervének alapelvéről és céljáról gazdag látással és tapasztalattal rendelkezett. Mindig nagyon kellemes benyomást hagyott az emberekben, ugyanakkor mindenkiben tiszteletet ébresztett. Gyengéden és szelíden bánt másokkal, és a szavait mindig átitatta az isteni kenet. Beszélgetőpartnereivel soha nem volt távolságtartó, és az emberek úgy érezték a jelenlétében, mintha öntöznék és táplálnák őket. Beszéde és viselkedése egyaránt felejthetetlen hatást gyakorolt mindenkire. Watchman Nee felismerte, hogy a keresztyén szolgálatban nem a mennyiség, hanem a minőség számít, a valódi szolgálat: az élet kiáradása.

Bebörtönzése és halála

Hosszas imádkozás és mérlegelés után, 1949 februárjában Watchman Nee úgy döntött, hogy Sanghajban marad. Erre egyrészt a gyülekezetek és a munkatársak iránti felelősségérzet, másrészt az evangélium Kínán belüli terjesztésének küldetéstudata indította. Tökéletesen bízott az Úr szuverén hatalmában, ugyanakkor tisztán látta a kockázat nagyságát, és kész volt életét áldozni az Úrról való bizonyságtételért.

1952 tavaszán letartóztatták és bebörtönözték a hite miatt. Egy hosszan elhúzódó per után, 1956 nyarán tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. Ám soha többé nem léphetett ki a börtönből. Raboskodása alatt egyedül feleségének engedték, hogy alkalmanként meglátogassa. 1971. november 7-én azonban hitvese eltávozott az Úrhoz. Halála nagy fájdalmat jelentett Watchman Nee számára, és az utolsó szál is megszakadt közte és a külvilág között. Nem sokkal ezután, 1972. június 1-én Watchman Nee is elérkezett földi zarándokútja végéhez.

Szabadulása napján - egyes vélemények szerint - megmérgezték. Urához költözött és megpihent Krisztusnál, akiért mindvégig kész volt akár életét is áldozni. Párnája alatt egy kis papírdarabot találtak, amelyen reszkető kézírással az alábbi nagyszerű sorok álltak:

„Krisztus az Isten Fia, aki meghalt, hogy megváltsa a bűnösöket, és feltámadt harmadnapon. Ez a létező legnagyobb igazság a világmindenségben. Meghalok a Krisztusba vetett hitemért."

Néhány nagyszerű gondolata

„Fontos elfogadnunk azt, ahogyan Isten elrendezi a körülményeinket. Ez az elrendezés a Szent Szellem fegyelmező munkáját szolgálja. Valahányszor megszökünk Istentől rendelt körülményeink elől, elvesztünk egy lehetőséget teherbírásunk megnövelésére. Egy hívő soha nem maradhat ugyanaz, miután szenvedéseken ment keresztül."

„Amikor elkezdtem az Urat szolgálni, volt bennem némi szorongás a megélhetésem miatt. Mivel az Úrtól kapott úton kívántam járni, egyedül Tőle várhattam támogatást ezen a téren is. 1921-ben és 1922-ben nagyon kevés igehirdető élt kizárólag az Úrra hagyatkozva. De amikor az Úrhoz fordultam, ezt a választ kaptam Tőle: „Ha nem tudsz hit által élni, akkor nem szolgálhatsz engem." Megértettem, hogy élő munkára és élő hitre van szükségem, ha az élő Istent akarom szolgálni. Isten minden szükségemet betöltötte, egyszer sem hagyott cserben."

Watchman Nee szolgálatát az egész világon jól ismerik az Istent kereső hívők. Írásai sokaknak nyújtottak és nyújtanak segítséget a szellemi életben és a Krisztussal való kapcsolatukban. Ám nem sokan ismerik Watchman Nee szolgálatának másik, ugyanilyen fontos oldalát, amely a gyülekezeti élet gyakorlására és Krisztus Testének felépítésére helyezi a hangsúlyt. Nee testvér a keresztyén életről és a gyülekezeti életről egyaránt sok könyvet írt. Mint Isten Igéjének kiváló magyarázója, Watchman Nee élete végéig az Úr nagy ajándékaként szolgált az Ő Teste számára.

„Írásaimat, olvasóimat és saját magamat teljes szívemből Istennek ajánlom..."

Smith Wigglesworth (1859 - 1947 )

"Mr. Wigglesworth, Ön az isteni gyógyulást hirdeti. Miért nem volt képes Isten megőrizni a fogát, hogy ne kelljen műfogsort viselnie?"

George Stormont és W. Hacking leírásából részletek.

Smith Wigglesworth 1859-ben született az angliai Menstonban, egy kis yorkshire-i faluban.

Nagyon szegény családban látta meg a napvilágot. Ma - százharminc évvel a születése után - valószínűleg többen ismerik, mint életében. Prédikációi és a róla írt könyvek pedig a halála óta eltelt negyvenkét évben minden bizonnyal még több embert érintettek meg, mint ő maga személyesen.

Hatévesen kezdett dolgozni; a szomszédos gazdaság földjein tarlórépát szedett és tisztított. Kemény munka volt ez, különösen egy kisfiú számára, ám Isten ezt is felhasználta: ezzel olyan módon formálta Smith jellemét, és alakította a munkához való hozzáállását - azt is, hogy a rábízott teendőket jól végezze -, ami később annak a munkának az elvégzésében is nagy hasznára vált, amelyet Isten adott neki.

Akár a yorkshire-i répaföldeken dolgozott, akár a világevangelizáció mezején, Smith Wigglesworth mindig megbízható és kemény munkás volt, aki tudta, mit jelent az előtte álló munkával járó felelősség és számadási kötelezettség.

Már nyolcévesen tisztában volt azzal, hogy nincs örök élete. Aznap este figyelmesen hallgatta a prédikációt, és a többiekkel együtt ő is énekelt.

„Egyszer csak tisztán láttam, hogy Jézus értem halt meg. Hirtelen megértettem: az én bűneimet vette magára! Kitártam a szívem előtte, és tudtam, hogy újjászülettem."

Smith Wigglesworth egyedülálló személyiség volt. Megjelenése tiszteletet parancsoló, szeme kicsi, arcvonásai kifinomultak, ugyanakkor erőteljesek, markánsak. Mindig kifogástalanul öltözött, sötét öltönyt hordott.

Egyszer bátorkodtam felajánlani neki olvasásra egy kicsi könyvet, amely számomra áldást jelentett. Ő udvariasan visszautasította, és elmagyarázta, hogy amióta a felesége megtanította írni és olvasni, azóta sosem olvasott más könyvet, csak a Bibliáját.

Hite részét képezte, hogy az Úr gondot visel az övéiről. Hallottam, amikor azt mondta, hogy ha egyszer odáig jut, hogy már három tisztességes öltönye sem lesz, akkor tudni fogja, hogy az Úr vissza akarja küldeni vízvezetéket szerelni.

Mindig udvarias és kedves volt, és csak akkor tűnt keménynek, amikor tudta, hogy sátáni erőkkel van dolga. Bölcsesség, töredelmesség, tisztaság és szellemi éhség jellemezte a szolgálatát.

Mindig a szívén viselte a betegek, a lesújtottak és az elnyomottak megsegítését.

Az összejövetelein az egyik sokat énekelt himnusz ez volt: „Annak minden lehetséges, aki Jézus nevében hinni képes."

Egy refrén pedig, amellyel nagyon szeretett indítani, így szólt: „Csak higgy!"

Ennek egyik kitűnő példáját Dr. Lanz, egy híres svájci fogorvos osztotta meg egy prestoni konferencia-összejövetelen. Egy nagy svájci összejövetelen történt, ahol Wigglesworth prédikált, és a betegek felé szolgált.

Abban az időben Wigglesworth testvér legalább hetvenéves volt, úgy hiszem, hetvenöt körül lehetett. Dr. Lanz, aki akkoriban még nem jutott el a megtérésre, kihívást intézett hozzá a nézőtérről. Így szólt:

- Mr. Wigglesworth, Ön az isteni gyógyulást hirdeti. Miért nem volt képes Isten megőrizni a fogát, hogy ne kelljen műfogsort viselnie?

Wigglesworth így válaszolt:

- Ha bárki ebben a teremben, vagy Ön, uram, az istentisztelet után úgy találja, hogy ezek a fogak nem a sajátjaim, hanem műfogak, öt font jutalmat kap érte.

Dr. Lanz nem hagyta magát rászedni. Bement a sekrestyébe, ahol döbbenten tapasztalta, hogy Wigglesworth testvérnek egy műfoga sem volt. Mind a sajátja volt, és mintha frissen nőtt volna.

                                               II.

"Menj el, asszony, és higgyél Istenben!

Semmi baj sincs a szíveddel.

Csak a hiteddel."

Azokban a korábbi években némelyek durvának tartották a betegekért való imádkozásának módszerét. De ő az összes betegségre az ördög elnyomásaként tekintett, és hite ez volt: „Nem bánhatsz finoman az ördöggel!" Úgy érezte, drasztikusan kell bánnia a betegség mögött megbúvó ördöggel; ugyanakkor a szíve túlcsordulóan megtelt a beteg személy iránti irgalommal.

Ha már imádkozott valakiért, általában így szólt: „Most már csak hinnie kell Istenben."

Egy kedves asszonynak, aki odajött hozzá imáért a gyógyulásra várók sorában, ezt mondta:

- Mi a bajod?

- A szívem - válaszolta a hölgy.

- Nem voltál itt tegnap is imáért?

- De igen.</p><p>- Akkor meg mi a baj?

- A szívem.

Egy finom lökés kíséretében ezt mondta neki:

- Menj el, asszony, és higgyél Istenben! Semmi baj sincs a szíveddel. Csak a hiteddel.

Wigglesworth egyik nagy meggyőződése volt, hogy a hit teremtő erő. Amit Isten tesz, a hit miatt teszi. Minden lehetséges Istennel. Minden lehetséges annak, aki hisz. (Mk 9:23)

Egyik kedvenc igéje, amelyet nagyon gyakran hallottam tőle, a Márk 11:23 volt:

Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! - és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik: meglesz néki, amit mondott.

Mindig fontosnak tartotta nyomatékosítani a kifejezést: „amit MOND" - nem amiért imádkozunk, vagy amit remélünk, hanem amit mondunk. Nemcsak prédikálta a hit fontosságát, hanem fel is magasztalta Jézust, és annyira valóságossá, jelenvalóvá és csodálatossá tette Őt, hogy valamiképpen könnyű volt hinni.

A későbbi években azonban Wigglesworth isteni gyógyulásba vetett hitének komoly megpró­báltatáson kellett keresztülmennie. Három éven át szörnyű fájdalmakat szenvedett epekövek miatt. Amikor egy specialista arról tájékoztatta, hogy a szabadulás egyetlen módja a műtét, így válaszolt: „Isten majd megoperál."

A veje, James Salter elmondta nekem, hogy ekkoriban látogatást tettek az Egyesült Álla­mokban, és szinte minden este prédikáltak. Wigglesworth testvér nagy fájdalmakat szenve­dett, és sokat vérzett. A napjait ágyban töltötte, minden este taxival ment az összejövetelekre, majd azonnal visszafeküdt az ágyba. Ez így ment napról napra, estéről estére.

„Mégis - mondta Salter testvér - csodálatosak voltak azok az összejövetelek: nagy szellemi erővel kísért, nagyszerű üzenetek hangzottak el Wigglesworth-től, amelyekről Isten gyógyító erejének csodálatos megnyilvánulásai tettek bizonyságot."

Amikor a szabadulás megérkezett, az óriási volt! Szinte egy szempillantás alatt az összes epekő - húsz vagy még több - eltávozott a testéből, és tökéletesen meggyógyult. Egy kis konzervdobozba tette a köveket, és egy alkalommal megmutatta nekem. Egyesek egészen nagyok voltak, mások éles szélűek és tűhegyesek. Nemcsak arra volt képes az összes, hogy intenzív fájdalmat keltsen, hanem arra is, hogy mélyen behatoljon, ami állandó vérzéseket okozott.

Wigglesworth testvér nemcsak példát adott az élő hitről, hanem mindenhez okos és bölcs hozzáállással viszonyult. Vigyázott magára.

Többször előfordult az összejövetelek után, hogy egymás után segítettem rá feladni a kardigánokat, miközben értelmesen megjegyezte: „Mindig tartsd magad melegen, Hacking testvér! Ha fázol, vegyél még fel valamit! Sose törődj azzal, mit gondolnak vagy mondanak az emberek!"

                                             III.

Amikor egyszer egy vasúti kupéban egy férfival ült szemben, az hirtelen felugrott és felkiáltott:„Maga meggyőz a bűneimről!"

azzal átment egy másik kupéba.

Eléggé figyelemreméltó módon, bár ő nagyon valóságosan a hit apostola volt, tisztában volt a saját korlátaival, vagy talán helyesebb lenne így fogalmazni: „ismerte a saját hitterületét".

Egyesekben olyan kép él róla, mintha egy tartózkodó, zárkózott és nehezen megközelíthető ember lett volna. Talán meglepetésként éri őket, hogy szerette a közösséget.

Egyszerű, szerény ember volt, aki mindig megosztott valamit Isten életéből.

A Bowland Street misszió vezetőjeként Wigglesworth testvért egyszer arra indította az Úr, hogy szó szerint megcselekedje Jézus szavait a Lukács 14:13-14-ből:

Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik vissza néked, mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.

Egyetlen kikötést tett azok felé, akik eljöttek erre a vendégségre: hajlandónak kellett lenniük meghallgatni egy rövid evangelizációs üzenetet. Sokan eljöttek, és azon az alkalmon megtért a legrosszabb bradfordi ember.

Smith Wigglesworth jószívű, bölcs jellemű, figyelmes ember volt. Valódi pásztori gondviselése kitűnik abból a kijelentésből, amelyet a bradfordi misszióval kap­csolatban, a szabadtéri összejövetelek vonatkozásában tett. Ezt mondta:

„Hideg időben, amikor szabadtéri istentiszteletet tartottunk, mindig a legvékonyabb öltönyö­met vettem fel, és a legvékonyabb cipőmet viseltem. Tudtam, hogy lesznek olyanok az ott állók között, akik nem annyira jól öltözöttek, mint én. Ilyen módon fogalmat alkothattam arról, hogy amikor elkezdtem fázni, ők is fáztak, és ideje volt befejezni az összejövetelt."

Wigglesworth testvér, akárcsak Charles Finney, hitt abban, hogy egy Istennel teli ember jelenléte képes meggyőzni a bűnösöket anélkül, hogy akár egyetlen szó elhangozna. Amikor egyszer egy vasúti kupéban egy férfival ült szemben, az hirtelen felugrott és felkiáltott: „Maga meggyőz a bűneimről!" - azzal átment egy másik kupéba.

Elmesélte nekem annak a rendkívül fantasztikus történetét, hogyan ment először Amerikába. Így kezdte: „Amikor először mentem, tudtam, hogy az Úr akarata. Ő helyezte a szívemre a sátoros összejövetelt, amelyre akarta, hogy kimenjek. Beszereztem az útlevelet, a jegyet, és gondoskodtam arról, hogy a családom semmiben se szenvedjen hiányt abban a három hónapban, amíg távol leszek. Ha valaki nem visel gondot az övéiről, az a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél. (1Tim 5:8) Aztán kimentem."

Amikor a sátoros összejövetelre érkezett, megtagadták tőle a lehetőséget, hogy beszéljen. A konferencia elnöke így magyarázkodott: „Lehetetlen. A szónokaink programja hónapokkal a konferencia előtt elkészül." De ez semmit sem jelentett a hit apostolának. Wigglesworth tudta, hogy ha Isten küldte, akkor módot ad neki a szólásra. Meg is tette!

Isten megáldotta az első üzenetet, amelynek során megnyilvánult megmentő kegyelme és gyógyító ereje. Az, hogy hogyan hívták vissza további szolgálatra, csodás győzelmek és isteni beavatkozások története.

Hitte, hogy a gyógyulás Isten akarata - ezért imádkozott a betegekért. Wigglesworth számára Jézus szava volt a végső tekintély. Saját elmondása szerint gyakran kértek tőle valami jó traktátust Isten gyógyító erejéről, de ilyenkor mindig ezt válaszolta: „Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma nem elég jó? Isten gyógyító erejéről ezek a legjobb röpiratok. Egymást érik bennük a Jézus csodatevő erejét tanúsító esetek. Sohasem mondanak csődöt Isten munkájának keresztülvitelében, ha az emberek hitet gyakorolnak bennük."

Egy másik fontos indítéka az együttérzés volt, mint azt korábban már említettem ebben a könyvben. Leírtam, hogyan sírt, amint látta vagy hallotta annak a sok embernek a kétségbe­ejtő állapotát, akik imát kértek tőle. Részvétteljes zokogása olykor annyira szívből fakadó volt, hogy az egész gyülekezet vele együtt sírt. Az evangéliumokban többször olvasunk arról, hogy Jézus szánalomra indult. Minthogy Wigglesworth tele volt Krisztus Szellemével, ezzel a Szellemmel is szolgált. Az együttérzés szeretetből fakad, a hit pedig szeretet által működik (Gal 5,6).

Egy harmadik indítéka az a szenvedélyes vágy volt, amellyel meg kívánta dicsőíteni Istent. Mindig ügyelt arra, hogy az üdvösség, a gyógyulás vagy a szabadulás minden csodáját Isten kegyelmének és erejének tulajdonítsa. Amíg Isten dicsőségére szolgált, nem törődött azzal, hogy kit tekintettek e csodák eszközének.

Wigglesworth elköltözése éppen olyan rendkívüli volt, mint maga az élete. 1947-ben, majdnem nyolcvannyolc évesen részt vett egy kedves barátja, Wilfred Richardson pásztor temetésén. A yorkshire-i Wakefieldben az Urat dicsérve lépett be a Glad Tidings Hallba.

Bevezették a szolgálók számára fenntartott kis helyiségbe, ahol több munkatársat üdvözölt, majd egyikük lányának egészsége felől érdeklődött. Nem jó hírt hallott. Wigglesworth felsóhajtott, megbotlott, és eltávozott a szelleme.

Unokája, Leslie ezt mondja: „Sóhajtott egyet, és meghalt."

A földi élete véget ért. Mégis most - több mint negyven évvel később - a szolgálata több embert érint meg, mint valaha. Ha a Zsidó levél 11,4 állítása ráillett valaha emberi lényre, akkor Wigglesworth-re nézve biztosan igaz: „Még holta után is beszél."

Folyamatos feltöltés alatt.......

Oldal: Életrajzok
2011 Az áttörés éve az egész világon - © 2008 - 2024 - attoreseve.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat